Lumea şi timpul - Despre Dispariţii de Elise Wilk
Îmi amintesc şi acum prima impresie produsă de drama Dispariţii a Elisei Wilk. Am primit textul în martie 2019, ştiind că va trebui să-l traduc în limba maghiară la cererea regizorului Sebestyén Aba. Nu a fost prima întâlnire cu o dramă scrisă de Elise Wilk, nici prima traducere după un text scris de ea: Pisica verde (disponibil pe LiterNet aici), Avioane de hârtie (disponibil pe LiterNet aici), S-a întâmplat într-o joi (disponibil pe LiterNet aici) sau Exploziv au însemnat toate procese de traducere pline de provocări şi satisfacţii, fie că le-am tradus eu, fie că am lucrat în atelierul de traducere al masteratului de scriere dramatică cu studenţii Universităţii de Arte din Târgu-Mureş. Ştiam că textele Elisei Wilk poartă o încărcătură sentimentală puternică, că tratează probleme sociale acute, apelând la empatie în sensul cel mai bun al cuvântului şi provocând prin umor fin, cu ajutorul unui limbaj poetic.
Dispariţii însă a fost o experienţă aparte. Efectul nu s-a datorat numai faptului că cea de-a zecea ediţie a proiectului Dialog intercultural prin prisma teatrului contemporan al Studioului Yorick a propus o temă foarte personală pentru mine: emigrarea şi soarta celor rămaşi acasă. Şi cele două creatoare invitate să participe la realizarea a două spectacole - unul în limba română şi celălalt în limba maghiară - care să trateze problema din perspective diferite, Réka Kincses şi Elise Wilk, şi-au expus într-o oarecare măsură traumele şi experienţele personale. Din cauza plecării masive a populaţiei germane, Braşovul natal al Elisei Wilk s-a schimbat radical faţă de cum a fost în copilăria ei, iar Réka Kincses, născută şi crescută la Târgu-Mureş trăieşte şi creează acum în Berlin. Din cauza dispariţiilor din cercul meu de prieteni, şi eu am acum o vastă reţea internaţională de cunoştinţe şi apropiaţi, dar foarte puţini oameni dragi în existenţa mea cotidiană.
Am putea spune deci, că prin teama emigraţiei din Dispariţii autoarea a ieşit din zona ei de confort, din lumea adolescenţilor traumatizaţi şi a adulţilor nedumeriţi, care se reflectă, ca într-o oglindă distorsionată în anxietăţile şi eşecurile generaţiei tinere. Dar, după cum spuneam, schimbarea nu este numai tematică. Caracterul dramatic-cathartic aparte al acestui text provine din împletirea originală a unor forme de expresie şi caracteristici lingvistice şi de gen, care potenţează posibilităţile dramei. Participând la mai multe reprezentaţii ale spectacolului realizat la Yorick, am fost martora reacţiei unor spectatori de vârste diferite, cu orizonturi de aşteptare variate, care, ca şi mine au rezonat profund la situaţiile şi legăturile umane trasate în dramă. Aşa că recunosc: citind textul am plâns cu poftă - dacă se poate imagina aşa ceva - şi în acelaşi timp am şi râs cu o strângere de inimă puternică, cu sentimentul că ridicolul şi tragicul s-au amestecat iremediabil.
Curgerea ireversibilă a timpului este un leitmotiv important al textului. Povestea s-ar fi putut întrupa şi într-un roman amplu: parcurgem istoria unei familii de saşi din Transilvania de la sfârşitul celui de-al doilea război mondial până la 2007, anul aderării României la UE. Caracterul epic-narativ se manifestă şi în monologurile unor personaje moarte, care se sustrag prin naraţiunile lor atotştiutoare legilor naturii şi spun povestea celor vii cu o detaşare şi compasiune derutantă. Scenele dramatice înserate printre monologuri au o tensiune dramatică puternică, uneori valori tragice sau comice intense, contrapunctând nostalgia povestirii.
Dar valoarea şi provocarea cea mai mare a dramei este limbajul poetic şi structura lingvistică originală. Imaginile evocativ-sinestetice cu valori metaforice, cum ar fi albul zăpezii şi al gheţii sau mirosul cadourilor din Germania creează un univers de stimuli capabili să declanşeze reacţii emoţionale puternice. Dispariţii nu discută marile schimbări istorice sau sociale în termeni polemici, sugerează doar prin micro-stimuli de natură poetică efectul lor asupra oamenilor. Marile tragedii apar ca umbra întunecată a lupului negru, care traversează calea personajului în noaptea anului nou. Lupul prevestitor nu provine dintr-o legendă veche săsească, ci din imaginaţia autoarei, care construieşte o istorie personală din fragmente senzoriale aparent triviale cum ar fi pungile de plastic cu imagini de palmieri, ca semne ale prosperităţii subite şi înşelătoare imediat următoare schimbării din 1989.
În timp ce imaginile şi metaforele apelează la simţuri, amintiri şi experienţe proprii, curgerea fără semne de ortografie şi majuscule a textului provoacă cititorul, actorul sau traducătorul să-şi impună propriul ritm al propoziţiilor, propria structurare de accent şi intonaţie - totul devenind astfel şi mai personal. Textul se interiorizează deci şi mai mult, ne obligă la reconstrucţie, aşa cum ne provoacă la interpretare şi desluşire şi jungla relaţiilor familiale şi emoţionale create în timp şi spaţiu între personaje. Jocul dintre spaţiu şi timp este accentuat de indicaţiile referitoare la anotimpul în care ne aflăm: pare să fie mereu iarnă, dar în monologuri se vorbeşte şi despre veri trecute. Scena zilei de naştere a lui Kathi de la început şi cea finală, a Crăciunului din 2007 par să închidă un ciclu temporal absurd şi repetitiv în care speranţa se leagă de tărâmuri îndepărtate accesibile doar prin suferinţă şi renunţare.
În poveştile de viaţă ale personajelor din Dispariţii nevoia lor de a-şi decide propria soartă pare să distrugă mereu legăturile umane. Iluzia unei vieţi mai bune provine din promisiunea necunoscutului. Dar odată atins, necunoscutul se revalorifică şi de cele mai multe ori se devalorizează, ca produsele ieftine de pe rafturile magazinelor germane, primite în copilărie ca daruri preţioase în pachetele venite de la rudele emigrate. Sau nici nu poate fi atins cu adevărat, ca luminile de pe malul celălalt al Dunării, în visul repetitiv al lui Rainer. Personajele revenite din moarte se luptă cu timpul şi cu spaţiul, - stau în geamul unei case din oraşul natal în timp ce trupul lor neînsufleţit zace în Siberia sau în Germania - dar nu pot rezista puterii evocatoare a memoriei şi gândului, trebuie să rămâne printre cei vii.
Atenţia pentru detaliu a autoarei, care s-a documentat profund pentru acest text despre istoria recentă şi contemporană a saşilor din România, s-a manifestat în corecturile survenite în procesul de repetiţii: vârsta exactă a unui personaj sau ziarul citit zilnic de Edgar în Germania. În prima variantă era Die Zeit, un săptămânal cu inclinaţii mai curând liberale, care a fost apoi schimbat cu cotidianul de orientare conservatoare Die Welt. În textul final al dramei acesta este singurul cuvânt în limba germană.
****
Világ és idő - Elise Wilk Eltűntek című drámájáról
Most is emlékszem hogy hatott rám első olvasáskor Elise Wilk Eltűntek című drámája. 2019 márciusában jutott el hozzám, Sebestyén Aba rendező kérésével együtt, hogy fordítsam le magyar nyelvre. Nem ez volt az első találkozásom egy Elise Wilk szöveggel, és nem ez volt az első fordítás sem: A zöld macska, a Papírrepülők, a Csütörtökön történt és az Exploziv mind kihívásokat és elégtételeket is jelentettek, függetlenül attól, hogy egyedül fordítottam vagy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaírás magiszteri szak hallgatóival együtt, a drámafordító műhely keretén belül. Tudtam, hogy Elise Wilk drámáinak általában nagy az érzelmi töltete, hogy aktuális társadalmi kérdéseket feszegetnek sajátos humorral és költői nyelvhasználattal.
De az Eltűntek különleges élmény volt. Hatása nem csupán annak köszönhető, hogy a Yorick Stúdió Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében című projektjének tizedik kiadása olyan témát javasolt, amely engem is személyesen érint: a kivándorlás és az otthon maradás témáját. Ez a javaslat a két, különböző nézőpontból induló előadás - egy román és egy magyar nyelvű - létrehozására meghívott alkotó, Kincses Réka és Elise Wilk számára is a személyes traumák és élettapasztalatok feldolgozását jelentette. Az erdélyi szászok kivándorlásának következményeként Brassó, Elise Wilk szülővárosa már egyáltalán nem ugyanolyan, mint gyerekkorában volt, a Marosvásárhelyen született és nevelkedett Kincses Réka pedig jelenleg Berlinben él és alkot. Saját családi és baráti köröm eltűnéseinek köszönhetően mára én is gazdag nemzetközi kapcsolathálóval rendelkezem, de mindennapjaimból hiányoznak a nekem kedves emberek.
Azt is mondhatnánk, hogy a személyesebb hangvételű Eltűntekben a szerző kilépett saját komfortzonájából, a sérült tinédzserek világából, ahol a felnőttek a fiatal generáció szorongásainak és kudarcainak görbe tükrében látják saját magukat. De, amint azt már jeleztem, a változás nem csupán a témaválasztásban érzékelhető. Ennek a szövegnek a katartikus drámaisága olyan formai és műfaji kifejezési eszközök sajátos összefonodásából ered, amelyek fokozzák a dráma lehetőségeit. Többször megnézve a Yorickban készült előadást, nagyon különböző elvárású és korú nézőktől érkező visszajelzésekkel találkoztam, melyekből kiderült, hogy a szereplők helyzetei és viszonyai másokra is olyan megrázó hatással voltak mint rám. Ezért beismerhetem: a szöveget olvasva jóízűt sírtam - ha el lehet ilyesmit képzelni - és ugyanakkor elszoruló szívvel nevettem, azt érezve, hogy a nevetségesség és a tragikum kibogozhatatlanul és örökre összekeveredtek.
Az idő megállíthatatlanul könyörtelen folyása fontos motívuma ennek a szövegnek. A történet akár egy hömpölygő nagyregényben is megjelenhetett volna: egy erdélyi szász család története elevenedik meg, a második világháború végétől 2007-ig, Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozásának évéig. Az epikus-narratív jelleg a halott szereplők monológjaiban is megnyilvánul, akik mindentudó elbeszéléseikben kivonják magukat a természet törvényei alól, és az együttérzés és távolságtartás zavarba ejtő keverékével beszélnek az élőkről. A monológok közé ékelt, néha tragikus máskor komikus töltetű drámai jelenetek erős feszültsége ellenpontozza az elbeszélés nosztalgiáját.
De ennek a drámának a legkomolyabb értéke és kihívása a költői nyelv és az egyedi nyelvi szerkezet. Az olyan szineztétikusan érzékletes nyelvi képek, mint a mozgásokhoz társuló hó vagy a jég fehérje, vagy a Németországból kapott csomagok illata az érzelmi reakciók kiváltására alkalmas, komplex érzetvilágot teremtenek. Az Eltűntek nem vitatkozó formában közelíti meg a nagy történelmi és társadalmi fordulatokat, hanem inkább az emberekre gyakorolt hatásokat érzékelteti költői jellegű finom utalásokkal. A nagy tragédiák úgy jelennek meg ebben a világban, mint a szilveszter éjszakáján a szereplő előtt átsuhanó fekete farkas. A vésztjósló farkas nem egy régi szász legendából származik, hanem a szerző képzeletének szüleménye, aki olyan, látszólag jelentéktelen érzéki töredékekből épít fel magánmitológiát, mint az 1989-as változás után remélt azonnali jólét illuzióját jelképező pálmafás nejlon-szatyrok.
Míg a képek és metaforák az érzékekhez szólnak, személyes emlékeket és tapasztalatokat idéznek, a szöveg írásjelek és nagybetűk nélküli folyása kihívást jelent az olvasónak, színésznek vagy fordítónak. Arra kényszeríti, hogy saját ritmusába rendezze a mondatokat, saját szerkezetet, hangsúlyt és hanglejtést találjon - ettől pedig minden még személyesebb lesz. Egyre jobban elsajátítjuk a folyamatos átépítésre kényszerítő szöveget, ugyanúgy, ahogy a szereplők között térben és időben kialakuló emberi és családi viszonyok dzsungelében is folyamatos értelmezésre és megértésre kell törekednünk. Az idő és tér közötti játékhoz hozzájárul az évszakok motívuma: folyamatos tél van, miközben néha azért elmúlt nyarakra is történik utalás. Az első rész születésnapi jelenete és a zárójelenet 2007-es karácsonya mintha ciklikus, abszurd időszerkezetet kereteznének. Ebben a keretben a remény mindig csak szenvedés és lemondások árán elérhető távoli terekben létezik.
Az Eltűntek szereplőinek élettörténeteiben mindig a saját sorsuk irányításának vágya az, ami tönkreteszi emberi kapcsolataikat. A jó élet ábrándja az ismeretlen ígéretéből fakad. De abban a pillanatban, ahogy elérhetővé válik, az ismeretlen át- és gyakran leértékelődik, mint a német nagyáruház polcain legolcsóbb árucikekkben felismert egykori drága külföldi ajándékok. Vagy el sem érhető, mint a Duna túlsó partján örökké pislákoló fények Rainer visszatérő álmában. A halából visszatérő szereplők is harcolnak térrel és idővel - szülővárosuk egyik házának ablakában állnak, miközben földi maradványaik Szibériában vagy Németországban nyugszanak - de nem tudnak ellenállni az emlékezés és a gondolat erejének, ott kell maradniuk az élők között.
A szöveg megírása előtt alapos kutatási munkát folytató szerzőnek az apró részletekre kiterjedő figyelmessége a próbafolyamat során eszközölt javításokban is megnyilvánult. Pontosan kellett szerepeljen egy szereplő életkora vagy az újság, amelyet Edgar olvas Németországban. Ez az első változatban az inkább liberális irányultságú hetilap, a Die Zeit volt, majd kicserélődött a Die Welt című konzervatív napilapra. A dráma végleges változatának ez az egyetlen német nyelvű szava.
|
